A segítőkutyás, vakvezető kutyás párosokkal sajnos még manapság is előfordul, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesülnek hétköznapi helyzetekben.
Tamás pár nappal ezelőtt bevásárolni indult párjával és két kisgyermekével együtt Debrecenben, velük volt Tamás vakvezető kutyája, Sunny is, és két boltba sem akarták beengedni őket. A második boltba bár hosszas egyeztetés, és a segítőkutyás rendeletre történő hivatkozás után végül beengedték, de abban sem volt sok köszönet, mert több bántó megjegyzést is kaptak az ottlétük alatt.
A segítőkutyás rendelet szerint a közszolgáltatást nyújtó szervek területén és a mindenki számára nyitva álló létesítményekben is jogosult tartózkodni a segítőkutya (gazdájával, vagy kiképzőjével), sajnos néha még ma is előfordul, hogy hátrányos megkülönböztetés ér egy segítőkutyás, vakvezető kutyás párost.
Nagyon szomorúak vagyunk, hogy még mindig előfordulnak ilyen esetek, főként mivel a segítőkutyás rendelet már 12 éve jelent meg, bőven lett volna ideje alkalmazkodni hozzá minden érintett helynek.
Fontos lenne, hogy a lehető legtöbben tisztában legyenek ezekkel a szabályokkal (a segítőkutyás rendelet szövege: https://hvskalapitvany.hu/vakvezeto-kutyak/segitokutyas-rendelet), és ha hasonló helyzettel találkoznak, kiálljanak a közelben lévők a hátrányos megkülönböztetés ellen.
Az esetet a Debrecen TV is feldolgozta az Esti Közelkép című műsorában, Tamás és András (aki kiképezte Tamás vakvezető kutyáját, Sunnyt) beszéltek a témáról, az alábbi linkre kattintva nézhető meg a műsor:
Dehir – Esti Közelkép 2021-03-05
0 hozzászólás