Kezdőlap » MOL Gyermekgyógyító programsorozat

MOL Gyermekgyógyító programsorozat

2025. május 10. | 0 hozzászólás

Ebben a posztban a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósuló „Élményt adunk-mosolyt csalunk” programunk táncterápiás foglalkozásvezetőjének gondolatait olvashatjátok:
„Kovácsné Milu Bernadett vagyok, óvodapedagógus, néptáncos, ABA technikus Kuncogó Közvetít-Ő és három csodás gyermek édesanyja. A KisMaszat Élményműhely megálmodójaként az a célom, hogy a gyerekek és szüleik számára olyan maradandó élményeket nyújtsak, amelyek egyszerre fejlesztik a kicsik képességeit és erősítik a családi kötődéseket, társas kapcsolatokat.
Gyerekkorom óta a közösség és a népi hagyományok szeretete formálta az életemet. Már óvodásként is néptáncoltam, majd 6 évesen csatlakoztam a Debreceni Hajdú Táncegyütteshez, amely második otthonommá vált. Itt tapasztaltam meg, hogy a néptánc nem csupán mozgásforma, hanem identitásformáló tudás- és értékközvetítés, életre szóló barátságok és közösségi élmények forrása.
18 éves koromban óvodásoknak tartottam népi játék, táncelőkészítő órákat az együttesben, majd Buba-daloló néven zenebölcsi foglalkozásokat tartottam Debrecenben több helyszínen is.
Agrármérnöki diplomát szereztem, azonban hamar rájöttem, hogy az igazi hivatásom a gyerekekkel való foglalkozás. Ezért 2021-ben, már óvodapedagógusként elindítottam a saját vállalkozásomat, a KisMaszat Élményműhelyt, amely a hagyományos kultúra értékeit modern szemlélettel ötvözi.
Nem sokkal később Kuncogó közvetít-Ő lettem. A szemléletmód, mellyel a pályázatban részt veszek is ez: „a konduktív etnopedagógia a néphagyomány pedagógiájának konduktív (rávezető) szemlélete. Rávezetés az önalló feladatmegoldásra, tanulásra”(Tatárné Nagy Ágnes-Fejlesztés játék)
Célom, hogy minden gyermek az adottságaitól függetlenül megtapasztalhassa a néptánc, a népi gyermekjátékok nyújtotta élményt és azok fejlesztő erejét. „

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Segítsd a HVSK Alapítványt adód 1 százalékával. Adószámunk: 18997006-1-09

Bemutatkozó leporelló

Alábbi képre kattintva letöltheti az Alapítványunkat és munkánkat bemutató képes leporelló elektronikus változatát:

Brossúra (69312 letöltés)

Elérhetőség

HVSK Alapítvány
4002 Debrecen, Pacikert u. 112.

E-mail címünk: hvsk.alapitvany@gmail.com