Kezdőlap » Így ünnepeltük a vakvezető kutyák világnapját

Így ünnepeltük a vakvezető kutyák világnapját

2012. május 02. | 0 hozzászólás

Alapítványunk megalakulása óta negyedik alkalommal ünnepelte a vakvezető kutyák világnapját. A „Fuss a vakvezető kutyákért!” jelmondattal rendezett programunk idén is számos érdeklődőt csábított ki a Debreceni Nagyerdőre, a Békás-tóhoz.

Most sem maradhatott el a vakvezető kutyák bemutatója a felállított akadálypályán. Újra elmondtuk, hogyan segíthetünk a vakvezető kutyával, vagy a nélkül közlekedő látássérült embereknek. A bátrak ezúttal is kipróbálhatták, hogy milyen nehézségek adódnak a tájékozódásban, ha szemükre szemkötő kerül.

K. Szabó Gábor ifjúsági Európa-bajnok és sokszoros országos csúcstartó atléta idén is elfogadta a rendezvény fővédnöki tisztségét. Néhány mondatban méltatta az alapítvány munkáját és az összefogást a vakvezető kutyákért. Vezetésével egy jelképes kört futottunk, sétáltunk a tó körül.

Az ünnepség látogatói – gyerekek és felnőttek egyaránt – érdeklődéssel fogadták és vették körbe a négylábúakat, hogy minél jobban bepillanthassanak a látássérült emberek és kutyáik mindennapjaiba.

Bátran mondhatjuk a kutyák szeretete és a futás, mint sportolási lehetőség segített ezen a napon abban, hogy látó és látássérült emberek közelebb kerüljenek egymáshoz.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Segítsd a HVSK Alapítványt adód 1 százalékával. Adószámunk: 18997006-1-09

Bemutatkozó leporelló

Alábbi képre kattintva letöltheti az Alapítványunkat és munkánkat bemutató képes leporelló elektronikus változatát:

Brossúra (16530 letöltés)

Elérhetőség

HVSK Alapítvány
4002 Debrecen, Pacikert u. 112.

E-mail címünk: hvsk.alapitvany@gmail.com