Kezdőlap » Dupla ünnep

Dupla ünnep

2013. április 30. | 0 hozzászólás

Április 27-én a vakvezető kutyák világnapja alkalmából ismét a Debreceni Nagyerdőn, a Békás-tónál ünnepeltünk. Az idei év alapítványunk fennállásának ötödik éve, s a két alkalmat összekötöttük.
A jó hangulathoz hozzájárult a Kelebek Tánciskola növendékeinek műsora. A fellépő gyerekek táncoktatója, Bartha Napsugár a közönség soraiból a legkisebbek arcát – kívánságuk szerint – cicává, nyuszivá, pillangóvá… varázsolta.
Bemutatkoztak terápiás kutyás párosaink és csatlakoztak a SANSZ Alapítvány terápiás kutyafelvezetői Málnával, Szamócával és Rockyval. A közös bemutatót követő egyéni produkciók is nagy sikert arattak. Lehetőség volt arra, hogy a terápiás kutyákkal a felvezetők irányítása mellett az érdeklődők egy-egy feladatot közösen elvégezzenek, és volt, aki csak odabújni és simogatni vágyott a négylábúakat.
Nagy érdeklődés fogadta a vakvezető kutyák és gazdáik közös munkáját a felállított akadálypályán.
Bodó Zsóka rehabilitációs tanár elmondta, hogyan segítsük a látássérült embereket a közlekedés során, amit aztán a bátrak bekötött szemmel ki is próbáltak.
Újra együtt futhattunk egy kört a Békás-tó körül, jelképezve az összefogást a vakvezető kutyákért. S a program végére tartogattuk a tombolasorsolást, ahol kisorsoltuk a Xenon 99 Kft., a Janus Antikvárium, a Vahúr Állateledel Bolt, a Kelebek Tánciskola, a Lépés Rádió és a Debreceni Gyógyfürdő Kft. által felajánlott nyereményeket. A Simba Állateledel és Kisállatkereskedés pedig a segítő kutyákat lepte meg egy szatyorra való játékkal.
Köszönjük, hogy együtt ünnepeltünk!












0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Segítsd a HVSK Alapítványt adód 1 százalékával. Adószámunk: 18997006-1-09

Bemutatkozó leporelló

Alábbi képre kattintva letöltheti az Alapítványunkat és munkánkat bemutató képes leporelló elektronikus változatát:

Brossúra (20120 letöltés)

Elérhetőség

HVSK Alapítvány
4002 Debrecen, Pacikert u. 112.

E-mail címünk: hvsk.alapitvany@gmail.com