Amikor a látássérüléssel élő emberek mindennapjait szeretnénk bemutatni, akkor ér igazán célba mondanivalónk, ha az érdeklődők maguk is teljesen részeseivé válnak a történéseknek. Testközelből átélni – mindent megváltoztat. Ennek voltak részesei a Faragó Utcai Óvodában nemcsak a gyermekek, de szüleik, nagyszüleik is. A Fehér Bot Alapítvány és alapítványunk munkatársai, önkéntesei által tartott érzékenyítő foglalkozás és bemutató során bekötött szemmel próbálhattak ki gyermekek és felnőttek néhány olyan élethelyzetet, amivel a látássérült emberek is mindennap találkoznak.
Nagy örömmel, lelkesen és érdeklődve hallgatták és tapasztalták meg mindannyian milyen bekötött szemmel vizet önteni egy pohárba és inni is belőle, szendvicset enni, vagy éppen fehér bottal pásztázva sétálni a felállított akadályok között.
Köszönjük a meghívást és a befogadó, nyitott szemléletmódot!
0 hozzászólás