Mióta az eszemet tudom, rajongok az állatokért. Első kutyás élményeimet nyolcévesen szereztem, amikor a családunkhoz került egy skót juhász kölyök, akit hamar egy kuvasz keverék is követett. Ettől kezdve minden szabad percemet velük töltöttem. Egy rongyosra olvasott és jegyzetelt kutyás könyv, az Én és a kutyám tanácsai alapján tanítgattam őket, a barátnőmmel kutyás “bemutatókat” rendeztünk a családnak, hétvégente pedig hosszú sétákat tettünk a közeli víztározókhoz. (A kutyasétáltatás egyébként akkoriban a mi környékünkön igen szokatlan időtöltésnek számított. :))
A családi kutyáinkkal töltött lelkes, de annál kevésbé tudatos időszak után, huszonévesen lettem újra gazdi. Ekkor érkezett meg hozzám legnagyobb tanítóm, Vito, a csivava kan. Elhatároztam, hogy Vitóval szembemegyek a kistestű kutyákról alkotott sztereotípiákkal. Már egészen pici korától elkezdtünk kutyaiskolába járni, ahol újra szerelembe estem a kutyázással – immár sokkal tudatosabb keretek között. A kapcsolatalapú kiképzésen, a kutya megértésén és valós igényeinek tiszteletén, valamint a pozitív megerősítéssel történő tanításon (klikkerképzés) alapuló Tükör Módszernek köszönhetően olyan tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amelyekhez hasonlót nyolcéves koromban még csak elképzelni sem tudtam. Vitónak hála a legkülönfélébb kutyás sportokat próbálhattam ki, a kiképzésvezetői tanfolyam elvégzése után pedig oktatóként másoknak is segíthettem kutyájuk megértésében és közös céljaik elérésében.
A HVSK Alapítvány munkájával 2021-ben volt szerencsém megismerkedni közelebbről. Rövid idő alatt világossá vált számomra, hogy az Alapítvány nemcsak jól képzett és megbízható kutyákkal segíti a látássérült emberek boldogulását. A vakvezető kutyával élő emberek társat, új célokat és egy remek közösséget is kapnak az itt vizsgázó kutyákon keresztül. Ennek a nagyszerű közösségnek válhattam én is a tagjává. Jelenleg a kölyöknevelésben, a kutyák alapvető szocializációjában és gondozásában van lehetőségem részt venni. A célom az, hogy az elmúlt tíz évben a kutyák képzésében szerzett tapasztalataimat bővítve a jövőben vakvezető kutyák kiképzésével is hozzájárulhassak a HVSK Alapítvány küldetéséhez.
A legjobb élmény biztosítása érdekében úgynevezett sütiket (cookie-kat) használunk az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezek használatában, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen a weboldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális
Mindig aktív
A technikai tárolás és hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Felhasználói élmény cookie-k
A technikai tárolás és hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
A technikai tárolás és hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés nélkül, azaz az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül, az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.Technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használunk. Az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.