Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány

Gyermekkoromban, amikor már tudtam írni, édesanyám bevásárló listájának az aljára boltba indulás előtt mindig odaírtam utolsó tételként: „egy kiskutyát”. Mosolyogva tért haza, de mindig kiskutya nélkül. Tizenévesen végre gazdája lettem egy négylábú, szőrös jószágnak. Tigris kutya, a szakkönyvek, kutyaiskolák és előadások, a kutyás barátok, a négylábú tanítványok töltötték ki fiatalkori szabadidőm nagy részét.

Az élővilágot, a természetet szerető és tisztelő emberként teljesült a másik álmom is, amikor természetvédelmi mérnök és agrármérnök diplomával egy természetvédelmi szervezetnél kezdtem dolgozni. Az itt töltött évek alatt a nemzetközi és hazai természetvédelmi programokban tapasztalatot szereztem a civil szervezetek adminisztratív, menedzsmenti feladatai terén és nagy örömmel tölt el, hogy munkámmal hozzájárulok a hazai gyakorlati természetvédelemhez.

Gyermekfejjel nem gondoltam, hogy olyan munkát is fogok végezni, amely az ember és kutya között létező, láthatatlan érzelmi kötődésre épül. A segítő kutyák felnevelése, tanítása, a leendő gazdák felkészítése mellett az alapítvány kuratóriumi elnökeként a szervezet működtetése is a feladataim közé tartozik.

Minden nehézséget feledtet, amikor látom, hogy a terápiás kutyák már puszta jelenlétükkel is hogyan „tanítják” a sérüléssel élő gyermekeket járni, beszélni és hogyan köti össze a látássérült gazdát és az átadott vakvezető kutyát az a bizonyos, láthatatlan kapocs.