Már kisgyermekkoromban nagyon szerettem volna egy kutyát. Végül tízévesen kaptam egy német juhász kölyköt édesanyámtól. Nagyon sok időt töltöttünk együtt Atrisszal, rendszeresen eljártunk kiképzésre. Minden kitalált feladatot boldogan végzett, úgy éreztem, mintha mindig a kedvemben szeretne járni. A simogatás és a kedves szó mindennél többet jelentett számára. Én tizenkét és fél éves voltam, Atrisz két és fél éves, amikor K I-es munkavizsgát és nyomkövető vizsgát tett.
Kisebb megszakításokkal mindig volt kutyám és rendszeresen jártam kiképzésre. A MEOE (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete) kiképző pályáján segítettem a gazdik és kutyák munkáját és az őrző-védő munkában segédeltem.
Több alkalommal vettem részt tanfolyamokon, szemináriumokon, így a klasszikus módszereken kívül megismerkedhettem az operáns kiképzési módszerekkel is. Az 1992-ben született belga juhász (tervueren) szuka kutyámat, Manót már e módszerekkel és a belgás napokon szerzett tapasztalatok alapján készítettem fel IPO I. vizsgára és az agility kutyás sportéletben is részt vettünk éveken át.
Húgom a gyengénlátók általános iskolájába járt (ma a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskola). Így talán nem véletlen, hogy a Csepelen működő vakvezetőkutya kiképző iskoláról megjelent újságcikkeket mindig érdeklődve olvastam.
Sokévnyi kutyázás után vitéz lovag Rithnovszky János bácsi írásai és útmutatása alapján ismerkedtem meg a vakvezetőkutya-kiképzés sajátosságaival. Jó szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a Csepeli iskola kiképzőivel, akik segítik munkánkat.
Az általam elsőként kiképzett vakvezetőkutya Budapesten, ismeretlen útvonalon, az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Iskola vizsgaszabályzata alapján sikeres vizsgát tett gazdájával 2009. július 30-án.
Úgy érzem, a négylábúak között eltöltött 40 év tapasztalata hozzásegít, hogy jól képzett vakvezetőkutyát tudjunk átadni látássérült embertársainknak.