Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány

Egy leendő vakvezető kutya nevelőcsaládjának lenni nagyon szép feladat, annak minden örömével és nehézségével együtt – a sok kihívás között a leginkább szívszorító talán az a pillanat, amikor a kutyus felnő és el kell engedni, vissza kell adni az alapítványnak, hogy elkezdődhessen a kiképzése.
Ali, a tündéri labrador nemrég került vissza alapítványunkhoz a nevelőcsaládjától, a tesztek és vizsgálatok után reméljük el is tudjuk kezdeni a kutyus kiképzését. Alit Piroska és Sándor fogadták a családjukba és a szívükbe, egy évet töltött velük a kutyus, felnevelték, magukkal vitték sok-sok helyre (ami azért is előnyös, mert egy leendő vakvezető kutya fontos hogy megszokjon sokféle programot és helyszínt, a tömegközlekedéstől a vásárláson át az ügyintézésig), szerették és gondoskodtak róla.
Piroskáék azzal a tudattal búcsúztak el Alitól, hogy bár fájdalmas az elválás, de a kutyusnak fontos dolga, küldetése van, hogy egyszer majd látássérült gazdája lépteit vigyázhassa.
Nagyon köszönjük, hogy szeretettel, gondoskodással teli kölyökkort biztosítottak Alinak!

Piroska így emlékezik az együtt töltött időre:

„Szia, Judit kérdezte, hogy mit jelentett nekünk Ali. Nem udvariatlanságból nem válaszoltam, hanem, mert folyton gombóc nőtt a torkomba.
Különleges volt számunkra ez az egy év. Én már rég szerettem volna kiskutyát, de Sanyi mindig ódzkodott. Így mertünk belevágni, hogy egy év és nem lehet tovább. 😔
Nagyon jó, volt az elején hogy azt mondtad nem lehet elrontani! 🙂 Biztatásnak vettem!!
Ugyan minden nap elmondtam magamnak hogy Alinak küldetése van, el fog menni, Sanyi úgyse hagyná, hogy tovább legyen… Most mégis nagyon űrt hagyott maga mögött. Körülötte forgott az életünk. Ha hazaérek üres lesz a ház. 😢
Jó érzés volt, hogy velünk volt.
Melegséggel töltötte el a szívem, ha ránéztem. Ha a férjem átölelt, ő is odabújt. Amikor gipszben volt a lábam jött és vigasztalt.
Még kakit szedni is szeretettem vele. 😁
Büszkeséggel töltött el, hogy nálunk lehet, hogy elvihettem a boltba, hogy buszozhatok vele. Örültem, hogy elkísért az orvoshoz, postára, gyógyszertárba, piacra, mindenhová.
Jó érzés volt fogni a pórázt, látni az emberek mosolyát. Hallgatni a dicséretet, hogy “milyen szép ez a kutya””jajj, de nagyon cuki”. Mindig mondtam nekik hogy ez igazán nem az én érdemem, hogy ennyire jól sikerült eb került a kezeim közé ☺
Szerettem, hogy körülötte az emberek nyitottá, érdeklődővé, segítőkésszé, emberibbé váltak.
Csak az a baj, hogy ami nagyon jó volt, az nagyon tud fájni, ha elmúlik. 😭
Ugyan mindig azt mondtad, hogy ne hasonlítható a gyerekhez… DE igen, mert teljesen olyan. Pont olyan következetessen kell foglalkozni vele. Pont olyan szeretettel. Pont olyan a kamaszkora. Pont olyan elengedni…
Mindenképp szeretnék róla tudni, hallani! 🥰
Kérlek küldj nekem néha üzenetet bármi rövid formában is róla.
Sajnálom hogy írni nem tanítottam meg 🙂
Sziasztok, jó munkát!
😘
Piroska”