Április 27-e a vakvezető kutyák világnapja, ezt a jeles napot minden évben megünnepeljük. Idén a Vekeri-tónál tartottunk egy kellemes pikniket, szerencsére nagyon jó időnk volt, így a piknikezésen kívül sor kerülhetett kutyaúsztatásra is.

 

Az általunk kiképzett Bogi gazdája, Marica osztott meg velünk egy verset, ami nagyon szépen leírja, hogy milyen szoros kapcsolat jön létre a vakvezető kutya és gazdája között.

Szauer Gertrúd: Páratlan páros

Úgy érkeztem én a földre,

Mint bármelyik kiskutya,

Anyukámmal, tesóimmal,

Várt rám kalandok sora.

Aztán, mivel nem harapok,

Semmitől se félek,

Hamarosan gazdit kaptam,

Hogy ővele éljek.

Megtanított, ne piszkítsak,

Az ő otthonába,

Pórázon vitt ki sétálni,

A sokszagú utcára.

Jártunk buszon, villamoson,

Lépcsőn és zebrákon,

Tanított, hogy a sok illat,

Engem már ne bántson.

Mikor jól ment, más dolog várt

Új gazdi és sok kutya

Nagyon gyakran hallottam,

Hogy ez, kiképző iskola.

Pedig ugyanúgy sétáltunk,

Mint ahogyan régen,

jutalom várt ha valamit,

megcsináltam szépen.

Aztán egy szép reggelen,

Megláttalak téged,

Észrevettem a világot,

Csak kezeddel érzed.

Megértettem mi végre volt,

Ez a sok sok tanulás,

Én leszek a szabadságod,

Boldogságod, nem vitás.

Leszek szemed éber fénye,

Vigyázom majd léptedet,

Télen, nyáron, hegyen, völgyön,

Kisérem majd életed.

Cserébe add szereteted,

Szíved, lelked nékem,

Meg persze egy kis vacsit is,

Ha este hazaértem.

Vedd le rólam a hámot is,

Had játszak kedvemre,

Ugrándozzak, lyukat ássak,

Macskákat kergetve.

Ha elszállnak majd az évek,

Akkor már nem én kísérlek,

Fáidnak hűs árnyékában,

nyugdíjasként veled élek.

De addig még sok kaland vár,

Mi mindenen átjutunk,

Hidd el nekem édes gazdám,

Páratlan páros vagyunk